mitológia
A Mérleg latin neve: Libra. A Mérleghez több mítoszt is
lehet társítani, mivel különböző témákat foglal magába, de egy mégis
közös bennük: az emberek és az igazságos, harmonikus együttélés. Paris
mítosza a szerelemre és a szív választására vonatkozik, amely egyben a
személyes ízlés választása is. Themisz a Mérleg igazságosságát és
pártatlanságát jelképezi, amely az egyiptomi mítoszban is mértékadó, ott
azonban kevésbé az emberi igazságosságra, mint inkább a túlvilágra
vonatkozik.
Erisz, a viszály istennője Peleusz és Thetisz esküvőjén a vendégek közé gurított egy aranyalmát, és hozzátette, hogy az a legszebb istennőt illeti meg. Paris királyfinak kellett eldöntenie, hogy az almáért versengő három istennő, Héra, Athéné ás Aphrodité közül melyikük nyerje el a "legszebb"címet. Az istennők próbálták megvesztegetni Parist, Héra a Föld feletti uralmat ígérte neki, Athéné győzelmet a csatákban, Aphrodité pedig a világ leggyönyörűbb asszonyát. Paris kezdetben megpróbálta diplomatikusan három részre osztani az almát, de amikor látta, hogy muszáj döntenie, akkor végül Aphrodité ajánlatát választotta. A világ legszebb asszonya Menelaosz spártai király felesége, Heléna volt. Aphrodité befolyására hatalmas szerelemre lobbant Paris iránt, és megszökött vele, Menelaosz kincseivel együtt. Ez volt az indítéka a 10 évig tartó trójai háborúnak.
A Mérleg számos leírás szerint korábban a Skorpióhoz tartozott, és csak később vált önálló csillagképpé. A görög mitológiában Zeusz egy aranymérleg segítségével döntötte el az egymással vetélkedő emberek vagy harcosok sorsát. Hasonló funkciója van a Mérlegnek az igazságszolgáltatás istennője, Themisz kezében is. Hephaisztoszt az olümposzi vallás a Mérleg jegyéhez kapcsolja, úgy mint a Mérleg csillagkép készítőjét.
Érdekes még megemlíteni az egyiptomi mitológia mérleghez fűződő részét, amely az egyiptomi főisten, Ozirisz bíráskodásának tárgya. Ezzel méri meg a halottak szívét. A mérleg egyik serpenyőjébe az ítéletre váró szívét, áttételesen a lelkét helyezi, a másikba egy szobrocskát, vagy strucctollat tesz. A mérleg így a halott erkölcsi érdemeit állapítja meg.

MÉRLEG: 09.24.-10.23.

JELLEMZÉSE
Egyensúlyra
törekvő, diplomatikus egyéniség. A legfontosabb számára az emberi
kapcsolat. Kedves, barátságos kisugárzása van, kiváló kapcsolatépítő,
nyílt tekintettel közelít másokhoz, nagyon jó empátiás képességgel
rendelkezik. Kellemes ember, rendkívül engedékeny, előzékeny, ideális
partner, munkatárs. Általában jó humorú, jókedvű. Igyekszik mások
elvárásainak megfelelően viselkedni, remélve, hogy így biztosan elkerüli
a konfrontációt. Kitűnő tehetsége van arra is, hogy kibúvót találjon,
ha olyasmire kérik, amihez nem fűlik a foga. Ösztönösen irtózik
mindentől, ami durva, hangos és közönséges. Mindent elkövet, hogy
nyugalmat teremtsen maga körül. A középút embere, kerül mindenfajta
szélsőséget a megnyilvánulásaiban. Legfőbb törekvése, hogy megtalálja a
tökéletes harmóniát, jelentéktelen apróságok is képesek kibillenteni
lelki egyensúlyából. Nem szívesen keveredik olyan dolgokba, amik a lelki
nyugalmát felborítják. Szívesen odázza el a teendőket, különösen a
kényes természetű döntéseket, mert abban reménykedik, hogy majd
megoldódnak maguktól. Talán nem elég kezdeményező, megpróbál kerülni
minden konfliktushelyzetet és bizonyos döntéshelyzeteket. Igyekszik
kibékíteni a vitás feleket. Képes objektív lenni, meglátni a dolgok
mindkét oldalát. Könnyedén beleéli magát mások helyzetébe. Az
igazságtalanságokat inkább elviseli, csak ne kelljen harcolnia. Mindig,
minden helyzetben a béke apostola. Nem a tettek embere, hanem a
kivárásé. A kötöttségeket, fegyelmet, kényelmetlenséget nem bírja,
általában hevesen tiltakozik ellene. Cselekedeteiben az érzelmek
játsszák a főszerepet. Rendkívül hullámzó a kedélyállapotú, könnyű
befolyásolni. Az akadály előtt gyakran megtorpan, feladja a harcot.
Toleráns és tapintatos másokkal szemben. Az összetűzések elkeserítik
vagy felbőszítik. Ha indulatos, akkor is diplomatikusan fogalmaz. Fontos
számára a társ, a partner, a nyilvánosság, a nyilvános szereplés.
Akivel fontos kapcsolatban van, annak alárendelheti akaratát, sokszor
nem vállalja fel a saját érdekeit, időnként nem tudja saját elképzelését
érvényesíteni. Fél attól, hogy mellőzik, szüksége van a központi
szerepre, fontos neki, hogy interakcióban legyen az emberekkel.
Mindenütt jól érvényesül, ahol a környezetet vagy az embereket szebbé
lehet tenni vagy szórakoztatni lehet. Szereti szép dolgokkal körbevenni
magát, jó ízlése van, talán néha túl sokat is ad a formára. Nincs még
egy olyan jegy, amelynek annyira fontos lenne a kiegyensúlyozottság, a
szépség és harmónia, mint a Mérlegnek. Az ideális kapcsolatot keresi,
ahol kiegyensúlyozottnak érezheti magát. A szerelemben szívesen és
könnyen hódít. Szeret ismerkedni, flörtölni, igazi társasági ember.
Rendkívül fejlett a szépérzéke, remekül táncol. Megjelenésére igényes,
szívesen visel ékszert. Nem követi ész nélkül a divatot, inkább arra
ügyel, hogy neki mi áll jól. Az emberek vonzódnak hozzá, barátságos
modora és vonzó megjelenése miatt. Megnyerő, kedves és szellemes -
tökéletes vendéglátó és tökéletes vendég. Nagyon fontos számára, hogy
milyennek látja a világ. Nem tud élni mások elismerése nélkül. Fő
tulajdonságai közül első helyre sorolható a báj, az elegancia, a
választékosság.
Szerelmi kapcsolatai
Nem tud élni
kapcsolatok nélkül, és ez nem csak a szerelmi viszonyaira, hanem a
barátságokra is vonatkozik. Magatartását nagyban meghatározza az a
vágya, hogy megtalálja a kiegészítő párját. Minél több könnyedség,
vidámság és flört van egy kapcsolatban, annál jobban érzi magát, nem
szereti a drámai szituációkat, a "véresen" komoly döntéshelyzeteket. A
külsőségek meglehetősen fontosak számára, apró ajándékokkal,
figyelmességgel könnyen le lehet venni a lábáról. Egyenrangú kapcsolatra
van szüksége, nem szereti, ha hatalmaskodnak felette. Ha megtalálta az
élete társát, akkor nagyon hűséges marad. Még a kevésbé jó
kapcsolatoknak is nehezen vet véget, mert nem szeret szakítani.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése