A Kos (latin neve: Aries) a görög mitológia hagyományában
az Aphroditénak szentelt állatok közé tartozott. A Kosról szóló
legendák közül az aranygyapjas történet az egyik legszebb, amely az
ókori Görögországból származik. Élt ezen a területen egy király,
Athamasz, akinek Nephelé - a "Felhő"asszony - volt a felesége. Volt két
gyermekük: egy lányuk Hellé, és egy fiuk, Phrixosz. Sokáig éltek
boldogságban, de egy napon Athamasz elűzte feleségét, és Inóval lépett
frigyre. Nephelé visszasétált az égbe, és ott azt a parancsot adta a
többi felhőnek, hogy egy csepp esőt se küldjenek a görög király
földjére. Így hát hiába szántottak-vetettek, szárazság és éhínség
köszöntött az országra. A király követeket küldött Delphoiba, hogy
tanácsot kérjen Apollón szent jósnőjétől, Püthiától. Hogy mit mondott a
jósnő, azt Athamasz sosem tudta meg, mert a hazatérőket a város
határában Inó fogadta, és mézes szavakkal, drága ajándékokkal
megvesztegette őket. Így a zarándokok a jóslat helyett azt jelentették a
királynak, hogy mindaddig nem fog esni az eső, amíg a Felhő asszony két
gyermekét fel nem áldozzák Zeusz oltárán. A két gyermek, Phrixosz és
Hellé ezalatt a réten legeltették a nyájat, mivel gonosz mostohájuk Inó
miatt már nem volt maradásuk a palotában. A pásztorok és az állatok
között éltek. Különösen egy szép, szelíd kossal játszottak sokat, mert
ennek a gyapja mind egy szálig aranyból volt. Egyszer amikor senki sem
figyelt rájuk, ez a kos, akit egyébként Hermész isten küldött, emberi
hangon megszólalt és elmesélte nekik, hogy milyen veszély fenyegeti
őket. Azt javasolta, hogy üljenek fel a hátára, és a gyerekek hallgattak
a szóra. A kos belevetette magát a tengerbe, és az ázsiai partok felé
úszott. A kis Hellé azonban bátyja nyakába kapaszkodott, az út közepén
nagyon elfáradt, és hiába bíztatták, elgyengült, lecsúszott a kos
hátáról, és a tengerbe fulladt. Ezt a tengert, a mai Dardanellák helyén,
Hellé tengerének nevezik. Phrixosz, a megmenekült fiú hálaáldozat
gyanánt feláldozta a kost Árész - Mars hadisten görög neve - oltárán. A
kos jótettéért jutalmából az égboltra került Kos csillagképként. A Kos
hónapnak Árész, a Háború istene az ura. Római nevén ő Mars, innen ered a
március elnevezés. A tavasz beköszönte nem csak békés mezőgazdasági
munkák kezdetét jelentette, hanem a hadi vállalkozások megkezdésére is
jelt adott. Ez a magyarázata, miért épp egy harcias isten lett a március
patrónusa. Árész neve harcot, halálos csapást és háborút jelent.
Szülei: Zeusz, az istenek atyja, és felesége Héra. Dühből és
bosszúállásból nemzették: Héra mélyen fel volt háborodva Zeusz legújabb
félrelépésén, és Árész férfiúi mag nélkül fogant meg benne. Árész
zabolátlan, vad istenség lett, erőszakossága, durvasága és a harc iránti
szenvedélye miatt nem kedvelték a többi istenek. Amennyire
visszataszító jelleme miatt, annyira vonzó alkatilag. Rengeteg nőt
vonzott köré, egyik "leghíresebb" hódítása Aphrodité, - a rómaiaknál
Vénusz - a szerelem istennőjének elcsábítása volt. Ebből a szerelemből
származott leánya, Harmonia, aki a szerelem (Vénusz) és a harc (Mars)
közötti egyensúlyt estesíti meg.
KOS : 03.21-04.20
Jellemzése
Robbanékonyság, becsvágy és bátorság jellemzi. A Kos
lázas tempóban él, spontán ötleteivel általában megdöbbenti, zavarba
ejti a környezetét. Szónokol, terveket kovácsol - majd másokkal
végrehajtatja. Állandóan összeütközésbe kerül környezetével és gyakran
úgy vág bele a harcba, hogy nem méri fel az ellenfele erejét. A kudarc
azonban nem töri le, még be sem gyógyultak a sebei (akár testi, akár
lelki), ő már újra a küzdőtéren található, új célért, új eszményért, új dicsőségért harcol. Nincs érzéke ahhoz, hogy megkülönböztesse a kicsit a nagytól, a lényegest a lényegtelentől,
mert csak rohanni tud. Ha arra kényszerül, hogy lépésben haladjon,
elbizonytalanodik, kedvét veszti. Szereti a regényes, kalandos dolgokat,
a rohanó és robbanó természetének megfelelő változatosságot. Otthonában praktikumra törekszik. Nem gyűjt régiségeket, nem őrizget családi ereklyéket, ha valamit megun, vagy már
nincs rá szüksége, attól azonnal megszabadul. Lakását sima vonalú,
praktikus bútorokkal rendezi be. Házimunkával csak annyi időt tölt, amennyit feltétlenül muszáj, s ha főz, akkor csak egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek jöhetnek számításba. Ha valaki, hát a Kos igazán tudja értékelni a mélyhűtött ételeket és a mikrohullámú sütőt. Ruhatárában többnyire egyszerű inget találunk, ezek vagy fehérek, vagy karakteres színűek, a halványkéket, rózsaszínt ki nem állhatja. Akárcsak a mintásat. Ékszert se nagyon visel. Még a karikagyűrűt sem szívesen húzza fel (bár ennek más okai is vannak!) A kosokra általában igaz, hogy őszinték, nyíltak és szeretetre éhesek. Rendkívül
ambiciózusak, keresik a kihívásokat, szeretnek az élet valamely
területén versenyezni másokkal. A Kos szereti a szabadságot, másokat
irányítani próbál, de nem tűri el, hogy megmondják neki, mit tegyen. Döntéseit egyedül hozza. Igazságérzete igen fejlett, ezért sokan elfordulnak tőle, hiszen senki sem szereti az őszinte kritikát. Hajlamos arra, hogy megbántsa azokat,
akiket szeret. Ez persze nem szándékos, rögtön meg is bánja, amit tett
és szeretne mindent gyorsan elsimítani. Kifejezetten türelmetlen,
nehezen viseli el, ha nem az van, amit ő akar. Segítőkész, szeretteinek minden helyzetben segít, mellettük
áll, ha szükségük van rá. Beteges és könnyen esik depresszióba, de
amikor elvonulnak a sötét felhők,
rendkívül vidám lesz. A munkahelyén szereti a kihívásokat, a kreatív
feladatokat, szeret társaságban dolgozni, leginkább azt a munkahelyet
részesíti előnyben, ahol mindig történik valami. Nem érzi jól magát az unalmas, egyhangú légkörben. Erős a pénzszerzés utáni vágya, becsületes, ezért saját erejéből gazdagodik meg. Szeret alkotni, mindenbe belekóstolni, ami számára érdekes lehet. A barátság fontos számára, de időben
megtanulja, hogy csak az igazán mély baráti kapcsolat az, amely élete
során elkíséri majd, így nem veszi körül magát "haverokkal". Az a pár
ember, aki belopta magát a szívébe, olyan fontos lesz számára, hogy
mindent megtenne értük.
A harmonikus Kos-szülött bátran kezdeményez és gyorsan, határozottan cselekszik, de sohasem erőszakos. Úgy érvényesíti akaratát, hogy közben tiszteletben tartja mások jogait és érzéseit.
A diszharmonikus Kos-szülött erőszakos, durva, vad. Hamar indulatba jön, dühbe gurul, haragra gerjed. Ilyenkor nem tud uralkodni magán. Mindenben első kíván lenni. Akarata érvényesítésénél nem tűr ellentmondást, és nincs tekintettel senkire. Meggondolatlan, elhamarkodó.
A harmonikus Kos-szülött bátran kezdeményez és gyorsan, határozottan cselekszik, de sohasem erőszakos. Úgy érvényesíti akaratát, hogy közben tiszteletben tartja mások jogait és érzéseit.
A diszharmonikus Kos-szülött erőszakos, durva, vad. Hamar indulatba jön, dühbe gurul, haragra gerjed. Ilyenkor nem tud uralkodni magán. Mindenben első kíván lenni. Akarata érvényesítésénél nem tűr ellentmondást, és nincs tekintettel senkire. Meggondolatlan, elhamarkodó.
Szerelmi kapcsolata

A Kosnak lételeme a hódítás. Akkor mutat igazán
érdeklődést a partnere iránt, ha küzdenie kell érte, ha ellenállásokat
kell legyőznie azért, hogy meghódítsa őt. Számára az a legfontosabb,
hogy elismerjék és felnézzenek rá. Ezért bármire képes. Szeret játszani
mások érzelmeivel és hajlamos arra, hogy megbántsa azokat, akiket
szeret. Ez persze nem szándékos, rögtön meg is bánja és szeretne mindent
gyorsan elsimítani. Kifejezetten türelmetlen, nehezen viseli el, ha nem
az van, amit ő akar. Szerelem nélkül nem képes élni, mindig kell, hogy
legyen mellette egy társ, akire számíthat, aki mellett biztonságban érzi
magát, aki szereti és odafigyel rá. Szeretetéhsége miatt könnyű
meghódítani, de szabadságvágya miatt könnyű elveszíteni is. A hűséges
szerelmet az ideális partnernek tartogatja. A Kos fölöttébb ragaszkodik
hozzá, hogy mindig megkapja, amit kíván - ennélfogva aki a kegyeit
keresi, valószínűleg azon fog igyekezni, hogy minden szeszélyét
kielégítse, ágyban és ágyon kívül egyaránt. Csakhogy ez nem annyira
egyszerű. A Kos számára az az ideális partner, akit sohasem tud
elnyomni, leigázni. Elvárja, hogy választottja éppolyan független
legyen, mint ő maga. Mindent tálcán kapni kézhez - ez nem elég
szórakoztató számára. Neki nem fejbólintókra van szüksége. Az erőpróba,
az erők összemérése már sokkal inkább az ínyére van - az az ideális
partnere, aki többnyire látszólag engedékeny, de ugyanakkor keményen
megszabja, mi legyen. A Kost igazán az fogja meghódítani, akiben túlteng
az energia és a lelkesedés, akivel együtt tud nevetni. Olyan társra van
szüksége, aki szellemileg is partner. Ha az eszéért nem tudja becsülni,
akkor a testi vágya végül megvetéssé alakul. A Kos partnerének
önbizalomra van szüksége, hogy megadhassa neki azt az imádatot, amelyet
igényel, de kell egy kis titokzatosság is. Ha túlságosan kiszámítható,
akkor hamar kioltja a Kosban az érdeklődés tüzét. Egy csipetnyi
féltékenység csak fűszerezi a kapcsolatot, de ha a partner viselkedése
túlságosan sok alapot ad a féltékenykedésre, az már tönkreteheti. A
változás, a kihívás csiszolja szerelmi ügyességét. A vele való kapcsolat
sohasem szürkül rutinná: leleményes, izgalmas ötletei gondoskodnak
róla, hogy a szex állandó pezsgésben maradjon. Ha egyszer igazán
beleszeret valakibe, képes bármit kockára tenni. Leveti magáról a
kalandorgúnyát, és alóla megható gyengédség, sérülékeny jellem kerül a
felszínre. Szívét talán könnyű elnyerni - de a Kos szerelmének
napsugaraiban csak az sütkérezhet, aki megnyeri az eszét is. Önmaga
kiegészítőjét keresi a kapcsolatban, olyan valakit, aki függ tőle, de
mégis független társ.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése