LÉLEKTANA
Az Oroszlán az a jegy, amihez hagyományosan a
büszkeség, autokratikus viselkedés, hiúság, önteltség, de a kisugárzás,
méltóság, önbizalom és erő fogalma is társul. Az ilyen jellegű ember
alapérzése, hogy valami nagy dologra született. Úgy éli meg magát, mint
akinek természetes joga, hogy a középpontban legyen és méltatást,
elismerést gyűjtsön be. Mivel környezete nem mindig hajlandó kellőképpen
tolerálni eme óhaját, a szerénység álarca mögé bújik, de szíve mélyén
arra vágyik, hogy képességei napvilágra kerüljenek. Látszólagos önuralma
sok esetben bizonytalanságot takar, ennek ellenére megpróbál olyan
benyomást kelteni, mint aki már régen célba ért a tervei megvalósítását
illetően. Lehetnek romantikus vagy hősies ideáljai az életről, de amikor
felismeri, hogy egy tanulási folyamatban vesz részt, nehezen boldogul a
szürke hétköznapok realitásával. Ő változatosnak és színesnek akarja
megélni a világot. Az Oroszlán legmélyebb motivációja az a vágy, hogy
korlátozás nélkül éljen és valósítsa meg önmagát. Minden cselekvése
tudatos, szervezett tevékenységre irányuló.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése