SZŰZ
KOS
Baráti,
jól működő kapcsolat. Találtál egy újabb hadvezért, akinek szolgálatába
állhatsz, és egy Kos értékeli az önfeláldozást. Ez neked is jólesik,
érzed, hogy tisztelnek, megbecsülnek és ettől valósággal szárnyakat
kapsz. Igaz ettől kicsit önző is leszel. Féltékeny vagy mindenkire, akit
társad szintén sokra tart, és ebből aztán lehetnek viták. Mindketten
ingerlékeny emberek vagytok, hamar felkapjátok a vizet, de szerencsére
hamar le is csillapodtok. Te azonban még sokáig sértett maradsz. Amilyen
lendülettel tudja párod a képedbe vágni a saját véleményét, te éppen
olyan bántóan kritizálod őt. Ebből következően veszekedni első
osztályúan tudtok. Te több türelmet várnál el a partneredtől, ő viszont
értékelné, ha nem hánytorgatnád fel minden apró, jelentéktelennek tűnő
hibáját. Igazán megtanulhatnád, hogy egy Kos tévedhetetlen. Legalábbis
szerinte. A valódi ellentétet az okozza köztetek, hogy igazából te
vágyódsz arra az önbizalomra, amivel a párod rendelkezik, ő pedig
szeretne olyan alapos, türelmes és kitartó lenni, mint te. Ha ezt nem
ismeritek be magatoknak, akkor jönnek a veszekedések, és a nagyon csúnya
bírálatok. Pedig éppen azért lehet jó ez a kapcsolat, mert annyira
mások vagytok, és így teljesen kiegészíthetitek egymást.
SZŰZ
BIKA
Nem
túl békés, de praktikus kapcsolat. Az ellentétek abból adódnak, hogy te
néha kissé fárasztónak tartod a Bika körülményes, nem eléggé könnyed,
mondhatni nehézkes stílusát. Annak ellenére, hogy társadhoz hasonlóan te
is megfontolt, alapos és kellően körültekintő vagy. Úgy gondolod, te
sokkal bátrabban és merészebben állsz a dolgokhoz, többet mersz
kockáztatni, mozgékonyabb és vagányabb vagy mint ő. Szerencsére a
lényegben egyetértetek. Ez pedig nem más, mint az anyagi javak
tisztelete. Nem költekezni, a tulajdonviszonyokat tisztázni, és
tartalékolni a szűkösebb napokra. Ebben nincs vita köztetek. Van még egy
közös pont, ahol teljes a harmónia köztetek. Nagyszerűen egymásra
tudtok hangolódni az ágyban. Kölcsönösen érzitek a másik gondolatát,
vágyait, és ezt meg is akarjátok valósítani a másik kedvéért. Érzelmi,
szexuális téren hűséget, bizalmat, biztonságot tudtok egymásnak adni.
SZŰZ
IKREK
Rövid
távon érdekes kapcsolat, de előbb-utóbb érdektelenné válik. És nem te
vagy az, aki hamarabb megunja. Kezdetben valami megmagyarázhatatlan
dolognál fogva vonzódtok egymáshoz, van bennetek valami közös, valami
nagyon hasonló, és emiatt hamar egymásra találtok. Néhány izgalmas
beszélgetés és együtt töltött éjszaka után azonban elmúlik ez a varázs,
és rá kell döbbenned, hogy társadnak ez csak egy kaland. Arról nem is
beszélve, hogy folyton rohan, mindenhonnan mindig elkésik és mindenkivel
flörtölni akar, nemcsak veled. Azért izgatja a fantáziádat és nem
mondasz le róla egykönnyen. Harcolsz ezért a kapcsolatért, ameddig csak
lehet.
SZŰZ
RÁK
Harmonikus,
szeretetteljes kapcsolat. Minden esélyetek megvan egy hosszantartó,
boldog szerelemre, ami erős szövetség, barátság is egyben. Találtál
valakit, akit védelmezhetsz, s aki mindezért hálás és ragaszkodó. Társad
sokoldalú, tehetséges ember, de gyakran bíztatásra, tanácsra szorul. Te
persze boldogan segítesz, bár néha elveszted a türelmed, és ilyenkor
nagyon megbántod a másikat. Ha valóban fontos Neked ez a kapcsolat,
figyelj jobban oda. Őszinte, sértődésmentes kommunikációt kellene
tanulnotok. Ha azt veszitek alapul, hogy azért vagytok együtt, mert
szeretitek egymást, és nem azért, hogy legyen kit megbántani, akkor
talán könnyebb mindkettőtöknek vállalnia a saját véleményét anélkül,
hogy a másik bármi hátsó szándékot feltételezne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése