2014. január 25., szombat

Bak: lélektana

LÉLEKTANA
A Bak típus motivációja, hogy az általa elfogadott külső rend szabályai szerint önmagát építse, s így személyében váljék építőkövévé a nagy Egésznek. Már gyermekkorában kifejlődik benne a felelősségérzet, a kötelességtudat és az önkorlátozás, legtöbbször azért, mert a külső körülmények megkövetelik ezt. A világot kezdettől fogva zordnak tartja, amelytől kitartással, okossággal, tervezéssel és realitástudattal kell kicsikarni azt, amit magától nyilvánvalóan nem akar megadni. Mély vágy hajtja, hogy teljesítménye révén elismerésben részesüljön, ezért nagy feladatokat vállal, amely időnként túlfeszítettséghez és depresszióhoz vezet. A siker értéke - és ezzel a megelégedettség érzése - együtt növekszik a legyőzendő nehézségekkel és ellenállásokkal. Ami könnyen az ölébe hullik, az inkább csalódást kelt benne. Ezek a tulajdonságai képessé teszik arra, hogy önmaga fölé nőjön és felelősséget, ténykedést vállaljon magasabb összefüggések érdekében. Sok Bak életútjára jellemző a siker, karrier, szociális presztízs és státusz. Nagy munkabírása, akaratereje, megbízhatósága és az a képessége, hogy strukturáltan át tudja gondolni a dolgokat, a szakmai életben keresett munkaerővé vagy sikeres vállalkozóvá teszi. Ha nem sikerül az általánosan érvényes törvények, szabályok, kötelességek és az önmegvalósítás megfelelő elválasztása és felismerése, akkor idősebb korban testi-lelki megkeményedések alakulhatnak ki. Ez gyakran keserűséggel és elégedetlenséggel párosul és azzal az érzéssel, hogy az élet becsapta őt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése