2014. január 25., szombat

Bak: szerepei

vezető:
Beosztottjai elismerik egyszerűségéért, becsületességéért és dinamizmusáért. Döntései igazságosak, még akkor is, ha ő maga igyekszik mindig szigorúnak látszani. Munkatársaival nem bizalmaskodik, utasításainak hangneme példával szolgálhat arra, miként lehet üvöltözés vagy kérlelés nélkül célt érni. Ugyanakkor a Bak főnököt nem érdeklik a szociális problémák (nem érdekes, ha beteg a gyerek, "tessék dolgozni vagy kereshetsz másik munkahelyet"). Nincs idő az érzésekre. Semmi érzékenység, empátia. Kiváló szervező, munkastílusától idegen a kockáztatás és a meggondolatlanság, döntés előtt mindig megfontoltan mérlegeli a lépés mellett és ellene szóló érveket.
beosztott:
Minden tettével saját főnökségét készíti elő, hiszen ez a nagy álma. Szakmáját maradéktalanul ismeri, mindig az élen jár, mindig ő a leglelkiismeretesebb, a legrendszeretőbb és a legigényesebb. A nehezebb feladatok elvégzésénél a többi beosztott természetszerűen köréje zárkózik fel. Minden érdekli, ami növelhetné munkája hatékonyságát, az ismeretek elsajátításának üteme tekintetében pedig nehezen érné utol bárki is a szakma tökéletes uralása felé vezető úton. Csak ritkán követ el hibát. A kitüntetéskért csak akkor lelkesedik, ha azok a ranglétra csúcsa felé vezető útját egyengetik.
partner:
A Bak nő hűséges és megbízható feleség, de csak olyan férfi mellett érzi jól magát, aki nem igényli a rafinált női praktikákat, hanem elfogadja az egyszerű természetességet. Nem ismeri a szerelem fortélyait, de képes biztonságos családi hátteret teremteni. Nem teszi közszemlére az érzésvilágát. A háttérből gondoskodik szeretteiről és soha nem hánytorgatja fel azt az áldozatot, amit értük hoz. A Bak férfi a régi, patriarchális családfő szerepét tölti be, aki tiszteletet követel a gyerekektől, odaadást és teljes szolgálatot a feleségtől, s közben mindent elkövet, hogy kényelmet és biztonságot teremtsen övéinek. Rengeteget dolgozik, és nincs az a magas jövedelem, ami mellett megengedne magának egy kis gondtalan költekezést vagy lazítást.
szülő:
Magas elvárásokat támaszt a gyermekével szemben, mert szorgalmas, dolgos, korrekt embert akar faragni belőle. Úgy gondolja, hogy ezt a célját szigorral és következetességgel érheti el. Nagyon lelkiismeretes, de érzelmeit nem mindig tudja kimutatni és a játékosság sem a legfőbb erénye. A túlságosan szigorú, hűvös és zárkózott magatartása miatt a gyermeke elhagyatottnak érezheti magát, ez pedig súlyos következményekkel járhat. A Bak jegyű szülők sokszor rengeteget követelnek a gyereküktől, és azt várják el, hogy legalább olyan sikeres legyen, mint ők.
gyermek:
A Bak gyermeknek óriási szüksége van a szeretetre és rengeteg érzelmi odafigyelést igényel. Külső határozottsága, komolysága mögött ugyanis sérülékeny lélek rejtőzik, ezért csak abban az esetben érzi magát biztonságban, ha úgy gondolja, mindenki szereti. Ha megkapja a kellő érzelmi megerősítéseket, akkor a világot nem találja olyan nyomasztó helynek, éppen ellenkezőleg: élvezi a felfedezés örömét. Nagy a tudásszomja, tele van tettvággyal, érettebb, mint a kortársai, függetlenül attól, hogy gyermekkorának mely szakaszában jár éppen. Legjobban a szülei társaságát kedveli, és kevésbé vonzódik a vele egykorú gyermekekhez. Természetéből adódóan nem kedveli a viháncolást, zajos hancúrozást, a túl nagy lárma megijesztheti. Ezért még ellenszenvesnek is tűnhet neki a többi gyermek. Iskolás korára magabiztosabbá válik, és egyre törekvőbben viselkedik, ami azt is jelenti, hogy gyakran túlvállalja magát - ami egyébként felnőtt korában is jellemző rá. Lehetséges, hogy minden feladatmegoldásban ő lesz az első, és ezt annak köszönheti, hogy szorgalma, és kötelességtudata végtelen. Lehet, hogy vannak nála sokkal jobb képességű gyermekek, de biztos, hogy mind közül ő a legkitartóbb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése